Másnak cég, nekünk család

Gorilla Szaki

Ha megismer minket jobban, rájön, hogy nekünk ez nem szakma, hanem az életünk. Évek óta együtt dolgozunk, de bővebben lent :)

Engedjék meg, hogy kicsit részletesebben bemutatkozzunk. A cég indulásának hajnalán még csak 3-an alkottunk csapatot, amely mára (normál mércével mérve) hatalmasra nőtt. A láng és a tenni akarás a mai napig töretlenül megvan bennünk és sosem szeretnénk ezt elveszíteni.

Szakítsunk a régi dogmákkal

Az egész akkor kezdődött, amikor leszerződtünk ugyan ahhoz a céghez dolgozni. Ahogy telt, múlt az idő, összebarátkoztunk és elkezdtük érezni, hogy ennél több van bennünk és igazából a ránk erőltetett „minőséggel” sem voltunk megelégedve. Tudtuk, hogy menne ez sokkal precízebben is, menjen az a munka gyorsaságának rovására. Hiszen valamit vagy jól csinálunk vagy inkább bele se kezdünk.

Vágjunk bele

Eleinte csak hárman dolgoztunk és akkor is a magunk kis szerencsétlen módján, KATA-s egyéni vállalkozókként. Hamar rájöttünk, hogy ez így nem lesz jó, ugyanis annyi munkánk van, hogy 1 hónapon belül foglaltak voltunk fél évre. Ekkor jött a gondolat, hogy akkor alapítsunk céget és menedzseljünk mindent mi az elején. Ez nem bizonyult egy egyszerű feladatnak, ugyanis eléggé kevés olyan embert találtunk, akik hozzánk hasonló gondolkodásmóddal rendelkeznek. Nagyjából fél év keresgélés, interjúztatás és demó feladatok beadása után jutottunk el arra a szintre, hogy kijelenthetjük, MEGÉRKEZTÜNK.

Szakemberek egy közös célért

A jelenlegi állás szerint egy komplett ingatlan bontását és annak nulláról történő felépítését tudjuk vállalni, szerződéssel, valamint garanciával. Ezt nagyon kevés magyarországi cég mondhatja el magáról, ami részben sajnálatos, részben pedig öröm számunkra. Egyetlen cél hajt bennünket, mégpedig az, hogy egy olyan „birodalmat” építsünk, amiben a megrendelőnek nem kell aggódnia a túlszámlázástól, átveréstől, valamint a gány munkától. Ha Ön is részese szeretne lenni a birodalomnak, akkor bízzon meg minket, majd a munka elvégzését követően mondja el véleményét, kendőzetlenül. Hiszen hiba mindig van és ezekből a hibákból tanulni kell és kijavítani.

Kovács Krisztián

Sziasztok, ahogy látjátok, Kovács Krisztiánnak hívnak és elég sokrétű életet élek. Szeretek utazni, edzeni és, ahogy az ábra is mutatja, dolgozni. Sose gondoltam volna, hogy egy közös, esti pizzázásból egy komplett cég növi ki magát, de hát csodák léteznek ezek szerint.

Amit még fontosnak érzek elmondani magamról – azon kívül, hogy munkamániás vagyok -, hogy nem csak egy cégnek vagyok üde színfoltja. Van egy teljesen saját vállalkozásom is, a Fuvar Vadász Kft., amely főként lomtalanítással és veszélyes hulladék elszállításával foglalkozik.

Célom egy olyan „birodalom” felépítése, ahol az emberek korrekt áron kapnak korrekten elvégzett munkát. Nem szeretem a simliskedést, én mindig is az egyenes, nyílt beszédben hittem. Ezért is volt fontos számomra, hogy minden munka típus egyértelmű árazással kerüljön fel úgy ide, ahogyan a saját oldalamra is.

Basa Norbert

In hac habitasse platea dictumst nam quam nunc, blandit vel, luctus pulvinar.

Nádor Attila

In hac habitasse platea dictumst nam quam nunc, blandit vel, luctus pulvinar.

Rólunk mondták

Azt nézzék, amit csinálunk, ne amit mondunk